Fellépők

2015

Fellépők:


Duó Pianissimo!

id. Szakcsi Lakatos Béla Kossuth-díjas zongoraművész, zeneszerző és Müller Péter Sziámi költő, énekes hét éve játszanak együtt ebben a felállásban. Movies for the Blind (Filmek a vaknak) című programjukat Londonban mutatták be, utoljára a Budapest Jazz Clubban és a pécsi Zsolnay Negyedben játszották. . Műsoron a 80-as évek bestofjai a Száz bolhától a Zuhanórepülésig, közös dalok, valamint kedvencek a breton középkortól Gershwinig. Plusz versek és zongoraimpró.

Dj Megyeri

chillout, acid jazz, ambient, disco, elektropunk, futurepop, neofolk, new wave, ska, indie...
A Super 8mm Fesztivál hangulatát tökéletesen megragadó stílusával felejthetetlenné teszi, mint mindig! Performanszokon, előadásokon, partikon fantasztikus atmoszférát teremt „szettjeivel” és kivételes stílusával.

Fényszigor

Vizuális orgia a láthatáron!
Fényszigor diavetítőkkel, diákkal és színes hulladékokkal kápráztat. Festett üvegeket, összegyűjtögetett archív diákat és színes, áttetsző hulladékokat helyez más megvilágításba.

In Memorian Geriub Gepleki csoport

Ki Gepleki? Ed Martin: Visszaemlékezések
"...akkor ez már egy élő valaminek számított, mármint az egész Gepleki kultusz. Érdekes egyébként, mert tulajdonképpen senki nem találkozott vele személyesen, illetve csak pár ember, akiket közel engedett magához, az úgynevezett tanítványait. Így aztán lassan elterjedt a legenda, hogy van itt egy ember aki merőben szokatlan dolgokat csinál, és egyre többen kezdték osztani a nézeteit, de természetesen az ellentábor is felsorakozott, ezek főleg ilyen konzervatív arcok voltak az egyetemről..."
(1941, New York)

Szegedi Super 8-as Akrobata csoport

A szegedi Nemzetközi Super 8mm Fesztivál alapítóiból szerveződött csoport több, mint egy évtizede azon dolgozik, hogy bebizonyítsa: analóg technikák alkalmazásával is nagyszerű látványt és performanszokat lehet teremteni. Akcióik általában fityiszt mutatnak a látványos showműsoroknak, a komolykodó varietének és a tömegpropagandának.

Sziszi Super 8-as gyűjteménye

2000-ben, amikor meglátta saját magát az 1986-ban, osztálytársaival, barátaival forgatott "gyermek horror" filmben, akkor kezdte gyűjteni a keskenyfilmhez tartozó kütyüket. Mára a gyűjteménye felbecsülhetetlen értékű. Legszebb darabjait állítja ki az 50 éves születésnapját ünneplő super 8-as technika tiszteletére.

Videoton tévéjáték

A gép a legelső TV játék (VideoGame) a PONG magyar változata, amit a Videoton a 80-as évek elején hozott forgalomba hazánkban. A játszható játékok a következők ; Faltenisz (egy játékos), Faltenisz (két játékos), Tenisz, Jégkorong. Az ütők vezérlését forgatógombokkal oldották meg.
A cél, hogy a labdát minél előbb az ellenfél kapujába juttassuk. A játék 15 pont eléréséig tart.
Kicsit későn jött a gép, de magyar volt, és hatalmas népszerűségnek örvendett. Olyan népszerű volt, hogy vetélkedőket szerveztek belőle a tévében.




2013

Fellépők:



Colorstar (Budapest)

Az 1996 - ban alakult colorStar zenekar az első magyar színes televízióról nevezte el magát: a több jelentésrétegű név így egyszerre utal zenéjük "színességére", illetve a "belső film" - re, ami- elsősorban a korai - lemezeik lebegő hatású folyamatzenéinek
hallgatása közben indul el a hallgatóban. A colorStar ugyanis az elsők között ötvözte az elektronikus party zene különböző irányzatait a pszichedelikus, gitáralapú pop - rock - kal, koncertjeiken rendszeresen kísérletezik a zenét vizuális elemekkel erősítő
megoldásokkal is, azzal a céllal, hogy fellépéseit összművészeti eseménnyé emelje.


Pozvakowski (Győr)

A Pozvakowski 2000-ben alakult magyar együttes, amely poszt-rock, pszichedelikus rock, experimentális rock illetve jazz-rock zenét játszik. Koncertjeiken 8mm-es és 16mm-es vetítőgépek adják a hihetetlen hatású vizualitást, melyet egyedül Szeredi Csaba tud hihetetlen hatékonysággal működtetni. Felléptek Németországban, Hollandiában, Belgiumban, Oroszországban, Szlovéniában, Szerbiában, Lengyelországban, Csehországban és Ausztriában. 2012-ig hat lemezük jelent meg.


Új Látásmód Fúzió (Pécs)

Mindig tudatában voltunk: kisebbségben vagyunk. A nagy nyilvánosság sosem lesz képes befogadni az ilyen fajsúlyú zeneiséget és gondolatiságot, az elszigeteltség mindig osztályrészünk marad. Kornél nem véletlenül hangoztatta oly gyakran a Fúzió zenéjéről: „Csak értőknek”. A Rottenbiller utcai „műhely” földalattisága szimbólummá vált számunkra.


Hypermarché és barátaik (Szeged)

A 2008-ban alakult zenekar érdekes, sajátos egyvelegét adja a punk-rock-funky-jazz és egyéb zenei műfajoknak. Dalaikat angol, szerb, francia és magyar nyelven adják elő, sajátos akcentussal. A feldolgozások között szerepelnek Iggy Pop, Noir Desir, Ekatarina Velika, Partibrejkers dalok. Néhány saját szerzemény is felcsendül majd, ezúttal a Belvárosi mozi erkélyén. Meglepetésben idén sem lesz hiány!


Médeia fiai (Szeged)
Psychedelic Industrial Dark-Blues. Lo-fi. Punk. Folk. Noise.
"Karcos banjo-pergetések, lüktető, kásás gitár riffek, zománcos kisbögréket ropogtató csöndek...
Annyi bizonyos, hogy a Médeia fiai nem hagy egyedül minket, akiknek igényük van a jó zenére. Jó tudni, hogy van, és hogy épp Magyarországon van egy ilyen zenekar. Vigyázó fülünket fordítsuk hát feléjük!" (Barlog Károly - prae.hu)


Dj Megyeri (Szeged,London)

A Super 8 Fesztivál egyik legfontosabb láncszeme, zenei felelőse. Performanszokon, előadásokon, partikon fantasztikus atmoszférát teremt „szettjeivel” és kivételes stílusával.
A közelmúltban Magyarország legnagyobb fesztiválján „Az utolsó lemezboltos” - igen megtisztelő titulusával is kitüntették. Tomi! Soha ne add fel!


Dj Zöld és Méhkas Dia Projekt (Székesfehérvár)

Dj Zöld aka Penguin Sound System 1978-óta gyűjt lemezeket és lemezgyűjtőből vált dj-vé a 90-es évek elején, amikor a partikultúra kialakult hazánkban. Szenvedéllyel teli, sajátos, eklektikus stílusát sokan kedvelik.
Stílusok orgiája várható kizárólag bakeliten, miközben a diavetítők mint „fényfestő” ecset funkcionálnak, segítségükkel színekbe csomagolják a teret,alkalmazkodva az adott helyszínhez, és a formai adottságokhoz.


Hizsnyik Dénes & T. Doboviczki Attila (Pécs)

Pécs összművészeti fenegyereke Dénes, Szegedre hozza mindenféle vetítőjét, bakelitet gyűjteményét, hogy egy emlékezetes, őrült estével örvendeztesse meg a nagyérdeműt! Ebben nagy segítségére lesz partnere Attila, aki Templomos Vetítő néven híresült el. Izgalmas Dj-Vj varázslat a köbön.



Fényszigor (Szeged)

Fényszigor diavetítőkkel, diákkal és színes hulladékokkal kápráztat.
Festett üvegeket, összegyűjtögetett archív diákat és színes, áttetsző hulladékokat helyez más megvilágításba. Mindeközben JazzSzigor néven remek zenei gyűjteményét is megosztja a lemezjátszók mögül a boldog közönségnek.


Diónyi Színpad (Szeged, Hódmezővásárhely)

A 2012-ben alakult csapat célja, hogy kicsiknek és nagyoknak is örömöt szerezzen saját készítésű bábocskáikkal, előadásaikkal.
"Zsebemben mi zörög?
aprócska, gömbölyű,
milyen volt nem tudom,
most sima és gyönyörű."
 A „Mese a kőről” című legújabb előadásuk izgalmas díszlettel, a Korai öröm
zenéjével, magával ragadó hatásával kápráztat el.
Marie Louise Vert meséje alapján bábszínpadra gördítette: Szűcs Dorottya, Diószegi Ágnes, Kelle Jázmin.


Videoton tévéjáték (Székesfehérvár)

A gép a legelső TV játék (VideoGame) a PONG magyar változata, amit a Videoton a
80-as évek elején hozott forgalomba hazánkban.
A játszható játékok a következők ; Faltenisz (egy játékos), Faltenisz (két játékos),
Tenisz, Jégkorong. Az ütők vezérlését forgatógombokkal oldották meg. A cél, hogy a
labdát minél előbb az ellenfél kapujába juttassuk. A játék 15 pont eléréséig tart.
Kicsit későn jött a gép, de magyar volt, és hatalmas népszerűségnek örvendett.
Olyan népszerű volt, hogy vetélkedőket szerveztek belőle a tévében.


Rádió Mi (Szeged)

A Rádió Mi szegedi közösségi rádió - fenntartója a kultúra, szubkultúrák iránt érdeklődő, nyitott civil közösség.
„Ahhoz, hogy a rádió a valódi kommunikáció eszközévé váljon, meg kell tanulnia, hogyan kell adni és nem csak befogadni, megszólaltatni a közönséget és nem hallgatásra kényszeríteni, összekötni az embereket egymással és nem elszigetelni „- írta Bertold Brecht 1932-ben.


In Memorian Geriub Gepleki csoport (Szeged)

A 2012-es Super 8 feszten eltemetett Gepleki csoport feltámad(t)??



Szegedi Super 8-as Akrobata csoport

A szegedi Nemzetközi Super 8mm Fesztivál alapítóiból szerveződött csoport több, mint egy évtizede azon dolgozik, hogy bebizonyítsa: analóg technikák alkalmazásával is nagyszerű látványt és performanszokat lehet teremteni.
Akcióik általában fityiszt mutatnak a látványos showműsoroknak, a komolykodó
varietének és a tömegpropagandának.



 


2012


Kiemelt programok és fellépők:


In Memorian Geriub Gepleki csoport
Ki Gepleki?
Ed Martin: Visszaemlékezések
"...akkor ez már egy élő valaminek számított, mármint az egész Gepleki kultusz.
Érdekes egyébként, mert tulajdonképpen senki nem találkozott vele személyesen,
illetve csak pár ember, akiket közel engedett magához, az úgynevezett tanítványait.
Így aztán lassan elterjedt a legenda, hogy van itt egy ember aki merőben szokatlan
dolgokat csinál, és egyre többen kezdték osztani a nézeteit, de természetesen az
ellentábor is felsorakozott, ezek főleg ilyen konzervatív arcok voltak az egyetemről..."
(1941, New York)
Infók itt!


Super8.hu
Az elmúlt években a „Privátfilmek Vágatlanul” széria példátlan népszerűségre
tett szert a Filmmúzeum nézőinek körében. Hosszas gyűjtögetés, digitalizálás,
tervezgetés után végre 2011 december 16-án elindult a Super8.hu oldala,
a világ talán első és legnagyobb online privátfilm-gyűjteménye!
A Super8.hu egy olyan virtuális közeg, amelyben a letűnt korok nemzedékei
és a 21. század friss generációi randevút adnak egymásnak.
Infók itt!


Super 8 Akrobata csoport
A szegedi Nemzetközi Super 8mm Fesztivál alapítóiból szerveződött csoport több, mint
egy évtizede azon dolgozik, hogy bebizonyítsa: analóg technikák alkalmazásával is
nagyszerű látványt és performanszokat lehet teremteni.
Akcióik általában fityiszt mutatnak a látványos showműsoroknak, a komolykodó
varietének és a tömegpropagandának.
Infók itt!


Poroszlay Kristóf
A Szegedi Nemzeti Színház profi színésze, aki nekünk "csak" jó barátunk, és
nem utolsó sorban Tom Waits legjobb magyar hangja. Előadásában az Európa Kiadótól
a Joy Divisonön át Nick Cave, Lou Reed, Cseh Tamás és természetesen Tom Waits
munkásságainak gyöngyszemeiből vál(t)ogat.
Infók itt!


Médeia fiai
Psychedelic Industrial Dark-Blues. A zenekar 2010 végén alakult Szegeden,
melynek tagjai: Lanczkor Gábor - gitár, vokál Lengyel Zoltán - ének, bendzsó
Orcsik Roland - ütőhangszerek Szokol Szilárd - dob
Infók itt!


Zöld és Méhkas Dia Project
Dj Zöld aka Penguin Sound System 1978-óta gyűjt lemezeket és lemezgyűjtőből vált dj-vé
a 90-es évek elején, amikor a partikultúra kialakult hazánkban. Szenvedéllyel teli,
sajátos, eklektikus stílusát sokan kedvelik. Szegedre filmzenékkel készül, de
a stílusok orgiája várható kizárólag bakeliten, miközben a diavetítők mint „fényfestő”
ecset funkcionálnak, segítségükkel színekbe csomagolják a teret, alkalmazkodva az
adott helyszínhez, és a formai adottságokhoz.
Infók itt (Zöld)!
Infók itt (Méhkas Dia Project)!


Hypermarché és barátai
A 2008-ban alakult zenekar érdekes, sajátos egyvelegét adja a punk-rock-funky-jazz
és egyéb zenei műfajoknak. Dalaikat angol, szerb, francia és magyar nyelven adják elő,
sajátos akcentussal. A feldolgozások között szerepelnek Iggy Pop, Noir Desir,
Ekatarina Velika, Partibrejkers dalok, de persze néhány saját szerzemény is felcsendül
majd. Dob: Kiss Ferenc, basszus: Farkas Attila, ének: Ágoston Lóránt
Zenész barátaik legyen meglepetés!
Infók itt!


Balaton
Első koncertjüket az URH együttessel adták közösen 1980 szeptemberében egy pszichiátriai
ambulancia udvarán. Napjainkban is meghatározó zenekar a magyarországi underground
palettáján, nem véletlenül. A közönség szeretete és az elismertség azért sem meglepő,
mert a Balaton alakulása után  30 évvel még mindig az a kis klubegyüttes, ami annak
idején volt.
Víg Mihály - ének,gitár, Keszei Krisztián - gitár, Horváth Gábor - basszusgitár,
F. Tóth Péter(Csimpi) - dob
Infók itt!


Megyeri Tamás
A szegedi Super 8-as mozgalom egyik alapembere, zenei felelőse.
Kijelenthetjük, hogy nélküle nem létezne a szegedi Super 8 fesztivál!
Lemezboltosból lett lemezlovas, aki bakelithuszárként ugrál a stílusok között a
new wave-től a new jazzig, az elektrótól a downtempóig... csak ami jólesik -
immár 17 éve Szegeden.
Infók itt!


Sardinelli
Jelen formáját 2010 decemberben vette fel a csapat. Modern elektronikus ritmusok és
kütyük, szittya-néger érzés, és a szabad ének varázsa fantasztikus élményt nyújt a
hallgatóságnak! A fronton a kezdetektől az őshippi Szikkadt áll, aki elképesztő
halandzsa sámánénekével újra és újra meglepi a közönséget.
Szikkadt-Voice, Fraser-Bass, Deák Attila-Guitar, Szabó Tibor-Keyboards, Szabó Imre-Drums
Infók itt!


Fraser
A szegedi underground egyik meghatározó alakja, aki több zenekarban is tépi a
basszusgitár húrjait, és lemezlovasként is letette névjegyét, megszámlálhatatlan
asztalra.
Infók itt!


Videoton TéVéjáték
A gép a legelső TV játék (VideoGame) a PONG magyar változata, amit a Videoton a
80-as évek elején hozott forgalomba hazánkban.
A játszható játékok a következők ; Faltenisz (egy játékos), Faltenisz (két játékos),
Tenisz, Jégkorong. Az ütők vezérlését forgatógombokkal oldották meg. A cél, hogy a
labdát minél előbb az ellenfél kapujába juttassuk. A játék 15 pont eléréséig tart.
Kicsit későn jött a gép, de magyar volt, és hatalmas népszerűségnek örvendett.
Olyan népszerű volt, hogy vetélkedőket szerveztek belőle a tévében.
Infók itt!






----------------------------------------------

2011


Kiemelt programok és fellépők:


Super 8 Akrobata csoport
A szegedi Nemzetközi Super 8mm Fesztivál alapítóiból szerveződött csoport egy évtizede azon dolgozik, hogy bebizonyítsa: analóg technikák alkalmazásával is nagyszerű látványt és performanszokat lehet teremteni. Akcióik általában fityiszt mutatnak a látványos showműsoroknak, a komolykodó varietének és a tömegpropagandának. „Szeretnéd a valóságot látni? Bemutatjuk!”


In Memoriam Geriub Gepleki képzőművészeti csoport
Az 1993-ban alakult alkotóközösség számos kiállítást rendezett már hazánkban és külföldön, emellett performanszokat, akciókat is szerveznek. Gepleki 18 című kiállításuk legyen meglepetés, megnyitó performanszukkal együtt, melyet a Belvárosi mozi aulájában adnak elő. A csoportról részletesebben: gepleki.hu.


Tóth Balázs Zoltán
Felsőfokú tanulmányait 2005-ben fejezte be a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán. 2003-tól a Magyar Fotográfiai Múzeum kutató ösztöndíjasa, 2005-től munkatársa. 2008-tól tagja a Fiatalok Fotóművészeti Stúdiójának, melynek 2011-től vezetőségi tagja. 2008-10 között elvégezte a Los Angeles-i The Getty Conservation Institute 3 éves fotómuzeológiai képzését is.
2010-től az ELTE Filozófiatudományi Doktori Iskolájának esztétika szakos doktorandusza.
Gyakorlati fotográfiával is foglalkozik: a Metanioa Artopédia állandó fényképésze, valamint a Super 8 Akrobata csoport munkásságát próbálja szubjektíven rögzíteni immáron két éve. 2007-ben a X. Országos és Nemzetközi Kortárs Összművészeti Találkozón Veszprémben fotókollekció nagydíjat kapott (Bojár Sándor-díj).


Matthew Mitchell (Szeged-Új Zéland)
Szeretem a zenét, szeretek zenélni és szeretek más zenészekkel együtt valami újat létrehozni - ez a lényeg:)


Modus Operandi
r.: Frankie Latina 2009, 75' - Super 8-as nagyjátékfilm
A tavalyi fesztivál egyik sikerfilmje közkívánatra újra látható! Egy mindenre elszánt C.I.A. ügynök felesége gyilkosát keresi ebben a 70-es évek krimijeire hajazó filmben: izgalmas helyszínek, csinos, pucér lányok, vagány bűnözők és természetesen erőszak erőszak hátán, ahogy az kell.


Hypermarché
A 2008-ban alakult zenekar érdekes, sajátos egyvelegét adja a punk-rock-funky-jazz és egyéb zenei műfajoknak. Dalaikat angol, szerb, francia és magyar nyelven adják elő, sajátos akcentussal. A feldolgozások között szerepelnek Iggy Pop, Noir Desir, Ekatarina Velika, Partibrejkers dalok. Néhány saját szerzemény is felcsendül majd, mint például a névadó Hypermarché című nagysikerű dal.


The Fiction Stop
A szegedi fiatalokból álló underground banda stílusa valahol az alternatív és a rockzene között tántorog. Az öt éves zenekar töretlen lendületének (ki nem józanodásának) és az ArtStab Kulturális Egyesületnek köszönhetően februárban jeleneik meg az első nagylemez, de addig is Körös-torok, a SZIN és a Hódstock fesztivál mellett ellátogatnak a Super 8-ra is.
www.myspace.com/thefictionstop


Bijou
„A Bijou olyan, mint amikor egy gyönyörű, csillagos nyáréjszakán nagyon-nagyon szomorú vagy, és közben mézes epret eszel…”
Hiánypótló kelet-európai retró downtempo.
A zenekar 2003-ban született, hogy végre Magyarországon is legyen egy szerethető, egyedi, downtempo zenét játszó csapat. A leginkább Budapesten koncertező együttes számára az áttörést és a sikert az MR2-Petőfi hozta meg. Első lemezük 2009 végén jelent meg Pillangó címmel.
http://bijoumusic.hu


DJ Megyeri
A szegedi Super 8-as mozgalom egyik alapembere, zenei felelőse. Lemezboltosból lett lemezlovas, aki bakelithuszárként ugrál a stílusok között a new wave-től a new jazzig, az elektrótól a downtempóig... csak ami jólesik - immár 16 éve Szegeden.


Fényszigor vizuál
Diavetítőkkel és írásvetítőkkel kápráztat.  Festett üvegeket, összegyűjtögetett archív diákat és színes, áttetsző hulladékokat helyez más megvilágításba.


Rádió MI
A 6 éve működő Rádió Mi Szeged első és egyetlen szabad, non-profit közösségi rádiója. A stáb negyven önkéntesből áll, a tartalmat az underground zene és különféle kulturális témák határozzák meg, a fősodrú rádiózás kötöttségeit mellőzve. Az adás Szeged nagy részén a 89.9 MHz-en, valamint neten a radiomi.hu címen hallható.


Konkret filmstúdió
Az idén alapított fiatalos, szegedi filmstúdió egy órára elvarázsolja, elgondolkodtatja, vagy épp megbotránkoztatja a nézőt. Sokszínű rövidfilmjei között találhatunk groteszk vígjátékot, letisztult filozofikus elbeszélést, versfilmet, továbbá egy önkritikával átitatott Super 8-as dokumentumfilmet a filmkészítésről. Mert ez konkrét!
www.youtube.com/Konkretfilmstudio1


The Beatlösz
Beatles tribute zenekar, stílusosan a Belvárosi mozi erkélyén.


Bélaműhely
A Bélaműhely könnyűzenekar 2007-ben alakult. Terebessy Tóbiással és a Medence Csoporttal közösen főleg ipari hulladékból és kimustrált használati tárgyakból készítünk hangkeltő eszközöket. Koncertprogramunkban a népzenétől a megzenésített verseken át a kísérleti zenéig sok minden megtalálható. Szereztünk zenét filmhez és színházhoz, csinálunk karmesterversenyt, chill-in programokat, nyilvános hangszercsépelést és live actet.
www.belamuhely.com


Sardinelli
A kilencvenes évek közepén alakult csapat kezdetben improvizatív space-rockot tolt változó tagsággal, ám a fronton mindvégig az őshippi Szikkadt állt, aki elképesztő halandzsa sámánénekével újra és újra meglepte a közönséget. Jelen formáját tavaly decemberben vette fel a csapat, ekkor a koncepció is változott. A végeláthatatlan improvizációkat felváltották a modern elektronikus ritmusok és kütyük, de a szittya-néger érzés, a szabad ének varázsa megmaradt!


Zsakfoss
Don Leon zenekara a Szendehely-Budapest tengelyről garantáltan megdöbbent, és persze szórakoztat!


Timur Lenk
A zenekar egykori szegedi egyetemisták formációja, máig az ország egyetlen happy-alternatív-lakodalmas punk zenekara. Hogy amatőr profik vagy profi amatőrök, mindenki döntse el maga, egy biztos: önfeledt, őszinte, húzós buli várható az újszegedi park fái alatt.
www.timurlenk.hu


Sambafriqua Extra Garancia
Óriási táncmulatság a Sambafriqua csapat elmúlt 13 évének legmeghatározóbb lemezlovasaival; ők a garancia, hogy a „kék farmer” még nem kopott! A lemezjátszók mögött: Kő, Grooverider C, Fraser (Szeged), Don Leon (Szendehely) és Suhaid(Budapest)!
www.sambafriqua.hu


Kristin Gerwien (Németország)
A művészeti ágak találkozásánál alkotok: írok, varrok, énekelek és elektromos gitáron játszom, de nem nevezném magamat sem zenésznek, sem képzőművésznek, sem színésznek. Különböző elemekből áll össze az, amit a színpadon létrehozok, nevezzünk akár koncertnek, előadásnak vagy képnek - de ezek az elnevezések nem számítanak igazán.


Mo-presszó
A Grand Café kávézójában az előző nap versenyfilmjei pörögnek óriásképernyőn.